Kezdőlap
Előszó
100éves szakácskönyv Előszó
100éves szakácskönyv I
100éves szakácskönyv II
Az evőeszközökről
Illemtan az étteremben
Viselkedés az asztalnál
Mutogatás Kézzel-lábbal
Az italok fogyasztásáról
Az ételek fogyasztásáról
Az ételek fogyasztásáról II
Az ételek fogyasztásáról III
Az ételek fogyasztásáról IV
Kényes dolgok
Az ételek befejeztével
Ételnevek és eredetük
Lipovan ételek
Német-Osztrák hatások
Német-Osztrák hatások II
Erdélyi rigmusok
Székely receptek
Erdélyi receptek
A disznótorról
A disznótorról II
Fórum
Galéria







A számla fizetése

Étteremben a számla kiegyenlítése mindig a férfi feladata, kötelessége. Még abban az esetben is a férfi fizeti a számlát, ha előzőleg a nővel úgy állapodtak meg, hogy mindenki fizeti a saját részét. Nem illik helyben az asztalnál osztani, hogy ki mennyi fogyasztott, és a pincérek szeme előtt tenni-venni a pénzt. Később is el lehet számolni. Abban az esetben, ha a férfinak nincs pénze vagy ha a nő volt a meghívó fél, a férfi fizeti a számlát. Ilyenkor a nő titokban jutassa el a pénzt a férfihoz.

A számla fizetése előtt nem illetlenség azt áttanulmányozni, és felhívni a pincér figyelmét a tévedésekre. Ehhez mindenkinek joga van. A pincér is ember, és ő is tévedhet.

Társaságban mindenki fizesse a saját számláját. Ha barátaink meghívnak, illik visszahívni őket és a meghívást viszonozni.

Japánban mindig a társaság legidősebb tagja, a rangidős fizeti a számlát, függetlenül attól, hogy a többiek mit fogyasztottak. Cégeknél a tulajdonos, az igazgató vagy a menedzser fizet. Távozáskor az asztaltársaság mindig felsorakozik az étterem előtt – meghajolnak és kórusban megköszönik a szíves vendéglátást. Egyben megígérik, hogy a közeljövőben szorgalmasabban fognak dolgozni, és elismerik a rangidős felsőbbrendűségét. Vagyis állandóan a rendelkezésére állnak, szívességeket tesznek neki, kiszolgálják és engedelmeskednek az utasításainak. Cserébe a rangidős megosztja a tapasztalatait a fiatalabbakkal, értékes tanácsokkal látja el őket és egyengeti szakmai pályafutásukat.

 

A borravaló

A borravalónak már a nevében is benne van, hogy borra való, tehát azért adják, hogy a pincér tudjon magának egy pohár, esetleg egy kancsó bort venni majd, a vendég egészségére ürítve a poharat, ily módon pihenje ki a munka fáradalmait. Tehát a borravaló egyfajta kis figyelmesség, köszönet azért a figyelemért, gondosságért, amellyel a megfizetett szolgáltatást végezték.

A borravaló tehát kialakulása idején nem a mindennapi megélhetés fedezését szolgálta, hanem az életet kellemesebbé tevő ajándék szerepét töltötte be. Olyan emberek adtak borravalót, akik jövedelmükből ezt vígan megtehették, és egy ital árával honorálták a többletszolgáltatást. Manapság a legtöbb étteremben a borravalót már eleve belekalkulálják az árakba, és feltüntetik az étlapon, hogy az árak 10%-felszolgálási díjat tartalmaznak. Ez esetben nem kell borravalót adni, de ne feledjük, hogy a borravalót a megkülönböztetett figyelmességért, a kifogástalan kiszolgálásért adják, ezért ha úgy érezzük, hogy meg vagyunk elégedve a pincér munkájával, ragaszkodjunk a hagyományokhoz és adjunk borravalót.

Vigyázat! A borravaló-adás nem azt jelenti, hogy a tárcánkban levő összes aprópénzt a pincér markába nyomjuk. Minimum egy ital árát adjuk, de a számla 10%-a is megfelel. Ennél többet adni nagyképűség és erőfitogtatás.

A borravalót minden titkolózás, szégyenkezés vagy lebecsmérlő magatartás nélkül adjuk át a pincérnek, lehetőleg a kezébe adva a pénzt és nem a zsebébe gyömöszölve. De hagyhatjuk az asztalon is a pénzt, vagy elszámolás közben közöljük a pincérrel, hogy mennyitől számoljon.

Amerikában szokás a tányér alá is pénzt tenni, ez mindig a rámoló pincértanulóé vagy segédpincéré. A tényleges service-t végző pincér vagy a fizetőpincér külön kapja a borravalót.

Japánban a borravaló a kissé érthetetlen és fölösleges dolgok közé tartozik. Nem ismerik és nem tudják, hogy mit kezdjenek vele. A japánok nem várnak külön elismerést, a munkát kötelességből és felelősségtudatból végzik. A napi bevételért keményen megdolgoznak, és mint látjuk eredményesen.

 

A névjegykártya átadása

Sok étteremben bevett szokás, hogy a tulajdonos személyesen szolgálja fel a búcsúkoktélt, kikíséri a vendégeket, közben megköszöni, hogy eljöttek az étterembe és megtisztelték a házat jelenlétükkel. Egyben kéri a vendégeket, hogy máskor is jöjjenek el ebédelni vagy vacsorázni.

Ilyenkor sor kerülhet az ismerkedésre és az ezzel járó névjegykártya cserére.

Hogyan adjuk át a névjegykártyát?

A bal és a jobb kezünket enyhén szorítsuk ökölbe, úgy, hogy a hüvelykujj felfelé nézzen. A névjegykártyát a széleinél fogjuk a kinyújtott hüvelyk és a behajlított mutatóujjunk között. A karjainkat tartsuk magunk előtt és a könyökünket szorítsuk az oldalukhoz. Vigyázzunk, hogy a névjegykártya felirata a beszélgető partner felől legyen olvasható. Ezután nyújtsuk át a névjegykártyát és a mozdulattal egyszerre hajoljunk meg. Meghajlás közben a lábfejünket és a térdünket tegyük össze és merev lábbal, csípőből hajoljunk. A névjegykártyát hasonlóképpen vesszük át meghajlással kísérve.

 

Távozás az étteremből

A számla fizetése után a férfi öltözik fel először, és ő segíti rá a nőre a kabátot. Kifelé menet a nőt engedjük előre és maradjunk hátvédnek az esetleges hátulról jövő támadások miatt. Ez a szokás még a középkorból származik, amikor a vendégfogadókban és a kocsmákban afféle helyehulya legények tanyáztak, és puszta szórakozásból széklábbal, csontokkal vagy borosüvegekkel dobálóztak. Találat esetén az utazó lovag vagy késsel vagy ólommal dobott vissza. Ha két férfi és egy nő távozik az étteremből, a férfiak vegyék közre a nőt és úgy haladjanak a kijárat felé. Az eszkortálás így dupla védelmet nyújt a nőnek.

 







www.gastronomy3.sokoldal.hu
Tetszett ez az oldal? Mutasd meg az ismerőseidnek is!