KÉNYES DOLGOK

Minden embernek kétféle arculata van: az egyik az eszményi, a legtökéletesebb, a legfenségesebb és a legcsodálatosabb, amit csak megálmodhatunk magunknak egy nőről vagy egy férfiről. A másik undorító, közönséges, fokhagyma és izzadságszagú, pórias és hétköznapi, amely nem mentes az emberi gyengeségektől.

Az ilyen gyengeségek, mint a böfögés, csuklás, tüsszentés, köhögés, orrfúvás és szellentés nyilvános helyen való gyakorlása nem éppen a legszebb erények közé tartozik. Mivelhogy emberek és nem istenek vagy robotok vagyunk, ezek hozzátartoznak a hétköznapi életünkhöz és csak akkor számítanak gyengeségnek, ha nem tudjuk megfelelően kezelni, úgy, ahogy a közerkölcs, az illem és a morál megköveteli.

Böfögés

Aki sokat és mértéktelenül eszik-iszik, az előbb-utóbb böfögni fog, manapság azonban a rengeteg agyonszénsavazott műital is böfögésre késztet.

Társaságban és főleg egy étteremben, ahol mindenki jó étvággyal falatozik, nem illik böfögni, mert ezzel csak felhívjuk magunkra a figyelmet és elvesszük másnak az étvágyát. Csak nagyon öreg embereknek nézik el az ilyesmit, de azt sem mindig.

Ha már mindenképpen böfögnünk kell az asztalnál és nincs időnk kimenni, forduljunk el, mert senki sem fogja díjazni, ha ráfújunk valami fokhagymás-, fasírtos-, hagymás-, bableveses szagáradatot. Próbáljuk meg, hogy lehetőleg hangtalanul csináljuk, és vagy a kezünket vagy a zsebkendőnket tartsuk a szánk elé. Utána nyomban kérjünk elnézést a beszélgető partnerünktől vagy az asztaltársaságtól.

Csuklás

A csuklás egy másik kellemetlen és bosszantó valami. Mindig akkor jelentkezik, amikor épp nem számítunk rá és a legkevésbé hiányzik. Habár a csuklás elállítására mindenkinek van valamilyen bevált módszere, állítólag a legjobb vizet inni, kifújni a levegőt, és hasi légzést végezni vagy visszatartani a lélegzetet. Gyors evés, ivás esetén vagy túlságosan sok csípőspaprika fogyasztásakor megesik, hogy csuklani kezdünk. Ilyenkor inkább kérjünk elnézést, és gyorsan menjünk ki a mosdóba, mintsem hosszasan tikkogva kísérletezzünk az asztalnál mindenki szeme láttára és füle hallatára.

Tüsszentés

A tüsszentés egy olyan dolog, hogy amikor jön, akkor el kell viselni és minél hamarabb túl kell esni rajta. Előidézheti valamilyen erős illat, fűszerek, bármi, ami ingerelheti az orrunkat, esetleg megfázás velejárója.

Fontos, hogy tüsszentéskor ne a tányérunkba, ne a szomszéd tányérjába vagy másvalakire prüszköljünk. Illik elfordulni és legalább a kezünket – ha már a zsebkendőnket előrántani nem volt idő – tegyük az arcunk elé. Nem egyébért, mint a néha meglepetésszerűen, váratlanul kiugró „osztriga” miatt, ami társaságban elég nagy zűrzavart szokott okozni.

Kerüljük a teli szájjal való nagy hapcizást minden rá való felkészüléssel együtt (há-há-há). Vannak emberek, akik hangtompítóval szerelik fel a tüsszentést és gyorsan tiszta munkát végeznek. Mindenesetre, ha tüsszentenünk kell, menjünk ki a mosdóba vagy forduljunk félre az asztaltól, és ne feledkezzünk meg elnézést kérni. Közvetlenül a tüsszentés után ne kezdjünk el vadul trombitálni és orrot tisztogatni, mintha nem lenne más elfoglaltságunk, inkább csendesen töröljük meg az orrunkat, és a takarítást halasszuk máskorra.

Nyugaton nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a tüsszentésnek, nem kívánnak szolgálatkészen egészségedre-t. Egyszerűen úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, elvégre mindenki szokott tüsszenteni.

Köhögés

Csak a beteg, öreg és dohányos emberek szoktak köhögni, no meg az, akinek cigányútra szaladt a falat. Ha betegek vagyunk és sorozatban köhögünk, inkább üljünk otthon, mintsem, hogy emberek közé menjünk. Egy étteremben nem lehet a feltörő köhögést a végtelenségig visszatartani, így csak zavarnánk másokat az állandó köhögéssel.

Asztmás vagy megrögzött dohányos köhögéséről jobb nem is beszélni, mert ettől elmegy az ember étvágya. Bármennyire is vigyázunk magunkra és az egészségünkre, néha előfordul, hogy köhögnünk kell. Ilyenkor forduljunk el, tegyük a kezünket vagy a zsebkendőnket a szánk elé és úgy köhögjünk. Nem muszáj valakinek szamárköhögése legyen, hogy okkal tegye a kezét a szája elé. Egyszerűen illik odatenni a kezet, akár egy morzsa miatt köhögünk, akár félrenyeltünk.

Orrfúvás

Japánban nagy illetlenségnek számít, ha valaki az asztalnál fújja az orrát. A japánok nem is trombitálnak, csak úgy szerényen törölgetik az orrukat. Ha pedig étteremben kényszerülnek ezt tenni, inkább kimennek a mosdóba.

Nem muszáj Japánba menni, hogy rájöjjünk, mennyire gusztustalan dolog az asztalnál orrot fújni, amikor a többiek ebédelni szeretnének.

De nemcsak a náthások kénytelenek az orrukkal foglalkozni az asztalnál, hanem azok is, akik tűzforrón eszik a levest és mértéktelenül becsípőspaprikáznak, majd kénytelenek utána orrot fújni. Tipikus hazai sajátosság, amiről ajánlatos leszokni. Ha mégis rá vagyunk kényszerülve és nem tudunk kimenni a mosdóba, kérjünk elnézést, forduljunk el és töröljük meg az orrunkat olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet, mielőtt mindenki felfigyelne ránk.

Szellentés

A szellentés egy olyan dolog, amit nem lehet előre kiszámítani. Rendszerint épp a legártatlanabb pillanatban, a cipőfűző megkötése, a földre esett evőeszköz felemelése vagy nevetés közben történik meg, anélkül, hogy valamilyen „hátsó gondolat” vezérelné.

a szellentés a legnagyobb modortalanság, amit csak el lehet követni a terített asztalnál, erre nincs bocsánat, mert rendkívül érzékenyen érint mindenkit a környezetünkben. Persze vannak megértő emberek is, akik úgy tesznek, mintha nem történt volna semmi, és figyelmen kívül hagyják, de minden esetben kérjünk elnézést és távozzunk az illemhelyre, hogy elejét vegyük a még nagyobb problémáknak.

Távozás az illemhelyre

Hosszan elhúzódó ebédek vagy vacsorák alatt előfordul, hogy ki kell mennünk, főleg, ha azelőtt alaposan teleettük-ittuk magunkat, és a nyolcadik, kilencedik fogásánál tartunk. A fizikai szükségletek kielégítésének törvénye mindenkire vonatkozik, ettől nem leszünk kisebbek senkinek a szemében, ha elnézést kérünk és kimegyünk a mellékhelyiségbe.

Csak a kényeskedő és prűd vénkisasszonyok tartják valami szégyellnivaló dolognak, ha nyilvánosság előtt ki kell menniük. Mintha ők messze fölötte állnának olyan pórias dolgoknak, mint a szellentés, kisdolgozás és nagydolgozás.

Tehát, ha úgy érezzük, hogy itt az ideje több helyet csinálni a következő fogásnak, vagy egy újabb palack kitűnő bornak, hajtogassuk össze az asztalkendőnket, tegyük az asztalra vagy a szék támlájára, kérjünk elnézést az asztaltársaságtól és diszkréten távozzunk.

Nem illik beharangozni, hogy ki kell mennem pisilni, vagy ehhez hasonlók. Fiatal, és a mókát értő társaság esetében el lehet sütni az – El kell mennem a Washington Club-ba (WC), vagy ki kell mennem megszülni a fiatal szarvast – frázisokat, de egy üzleti tárgyalásnál vagy tiszteletreméltó asztaltársaság esetében ez merő lehetetlenség. Nyugodtan mondható ehelyett: – Egy pillanatra elnézésüket kérem, bocsássanak meg egy pillanatra, vagy ki kell mennem a mosdóba, elnézést kérek. stb.

A legjobb megoldás azonban úgy tenni, mintha ki kellene mennünk kezet mosni vagy a ruháról eltávolítani egy pecsétet, így nem fog feltűnni senkinek, hogy sürgősen nagydolgozni kell menni. A személyzettől se úgy tudakoljuk meg az irányt, hogy: – hol van a WC? hanem, hogy hol van a mosdó?

Japánban nem illik észrevenni egy vendéget sem, amint eloson a mellékhelyiségre. Amikor pincér voltam egy német étteremben, a japán nők úgy osontak el szemlesütve a mosdóba, mintha rossz fát tettek volna a tűzre.

A frontnál álló személyzettel erre kórusban meghajoltunk majd úgy tettünk, mintha nem történt volna semmi és nem láttunk volna semmit. Ez megismétlődött, amikor a vendég visszatért az asztalához és ismét elhaladt a front előtt.

Visszatérve a mellékhelyiségből útközben ne igazgassuk a nadrágszíjunkat vagy ne gombolkozzunk feltűnően. Az öltözködést végezzük el odabent.

Ha valaki elhalad más vendégek asztala előtt vagy új vendég érkezik az étterembe, mindenki automatikusan fel szokott figyelni és meg szokta nézni egy jó pillanatra az érkezőt, hogy aztán visszasüllyedjen a beszélgetésbe vagy az étkezés örömeibe. Erre senki sem tud magyarázatot adni, ezért semmi értelme, hogy mások bámulják, amint igazgatjuk a ruházatunkat.

A mellékhelyiségben nem illik garázdálkodni, cigarettával összeégetni a berendezést, eldobálni a csikket, a rágógumit vagy a szemetet a zsebünkből, és ami a legfontosabb, hagyjunk mindent tisztán magunk után. Gondoljunk arra, hogy az utánunk jövő vendégek is tiszta mellékhelyiségben szeretnék végezni a dolgukat.