Manőverek az evőeszközökkel

Gyakran megtörténik, hogy egy baráti, étkezéssel társított összejövetelen, egy családtalálkozón feltétlenül használnunk kell a villát vagy a kanalat amolyan rögtönzött fogónak vagy tortalapátnak, hogy az idősebbet, a társaság vezetőjét, vagy az imádott nőt kiszolgáljuk, mint ahogyan az illem, az udvariasság íratlan szabályai megkövetelik.

A villa-kanál, kanál-kanál vagy villa-villa kombinációval kitűnően lehet ügyeskedni, amolyan varázsmozdulatokat végezni az asztalnál, de ezeket csak azoknak ajánlom, akiknek biztos a kezük és van egy kis gyakorlatuk. Ellenkező esetben kellemtelen következményei lehetnek a dolognak, főleg ha a sült a szomszédunk nadrágján köt ki, vagy ha sikerül a tortaszeletet valamelyik házsártos vénasszony dekoltázsába borítani.

Íme néhány fogás:

1. Hagyományos fogás

A kanalat a közbelső ujjunk és a mutatóujjunk közé vesszük, a villát pedig a mutatóujjunkra fektetjük és a hüvelykujjunkkal megtartjuk. A villa és a kanál nyele a tenyerünkben van. A hagyományos fogást lapos ételek tányérra helyezésénél használjuk (pl. bécsi szelet, panírozott zöldség vagy gyümölcs, vagyis minden olyant felvehetünk vele, ami hasonló egy hússzelethez). Az ételeket a villa és a kanál közé vesszük, megtartjuk, és a tálcáról vigyázva a vendég tányérjára helyezzük.

2. Terpesztett fogás

A kanalat és a villát (esetleg két villát) a mutatóujjunkra fektetjük és a hüvelykujjunkkal rögzítjük. Az evőeszközöket egymás mellé tesszük és szétnyitjuk. Nyelük a tenyerünkben van. A terpesztett fogást hosszúkás ételeknél alkalmazzuk olyanoknál, amelyek eltörhetnek vagy elgörbülhetnek a hagyományos fogóknál (pl. hal, spárga, rebarbara, banán stb.).

Létezik egy rövid és egy hosszú terpesztett fogás, mindig annak függvényében, hogy mekkora az étel, amit meg szeretnénk fogni vele.

3. Harapófogó fogás

A villát és a kanalat (esetleg két kanalat) harapófogószerűen tartjuk a kezünkben, a mutató és a középső ujjunk között rögzítve a kanalat. Fölötte, a vele szembe fordított villát a hüvelyk- és a mutató ujjak között tartjuk. A harapófogó fogás olyan kerek ételeknél használatos, amelyeknek a tetejét nem szabad benyomni (pl. zsemle, töltött paradicsom, képviselő fánk stb.).

4. Oldalfogás

A villát és a kanalat mutatóujjunk s a hüvelykujjunk között tartjuk. A kanál normális vízszintes pozícióban, a villa oldalt fordítva és támogató tartásban van. Az oldalfogást kényes gömbölyű ételeknél vagy tortaszeleteknél alkalmazzuk. A kanállal felvesszük a tálcáról, a villával oldalt megtámasztjuk, nehogy leessen a kanálról.

A szalvéta használata

Sok vendéglátós úgy véli, hogy a szalvétát mindig a teríték bal oldalán célszerű elhelyezni, közvetlenül a villa alá. Ezek szerint a vendég a bal kezével törölné meg a száját evés közben vagy evés után. Jómagam a modern iskolák irányelveit követem, s úgy gondolom, hogy a szalvéta helye valójában jobb felöl van, a kés és a kanál alatt. Ezzel nem az arab országok étkezési szokásaira akarom felhívni a figyelmet, hanem csupán abból a feltevésből indulok ki, hogy a jobb felől levő ivópohár vagy borospohár használata előtt mennyivel kényelmesebb jobb kézzel elvenni a szalvétát s megtörölni vele a szánkat. A szalvétának elsősorban nem az a szerepe, mint ahogy sokan hiszik, hogy az étkezés alatt összemaszatolódott ujjainkat vagy szánkat megtöröljük vele – ugyanis a jól nevelt ember nem keni össze magát sem a mártással, sem a pecsenye levével –, hanem arra való, hogy ivás előtt letöröljük az ajkainkról a zsírfoltokat, nők esetében az ajakrúzst. Azt hiszem, nem kell senkinek sem megmagyarázni, hogy mennyire gusztustalan és visszataszító egy pohár, amely zsír- vagy rúzsfoltos. Az ital elfogyasztása után az szalvéta felhasználható még arra is, hogy a szájunk szögletében visszamaradt víz illetve borcseppeket könnyed mozdulattal felitassuk vele. Nem akarok azonban megfeledkezni a bajuszos vagy szakállas emberekről, akik kiterjedt szőrzetüket gondosan ápolják, s rettentően büszkék férfiúi ékességükre. Nekik sajnos alaposan meggyűlik a bajuk minden pépes, szószos, amúgy csak bajuszgyalázónak nevezett főzelékfélével, mivelhogy ezeket az ételeket majdnem lehetetlen úgy fogyasztani, hogy ne szentségtelenítsék meg a vendég kackiásra kipödrött bajuszát. Ebben az esetben természetesen fel lehet használni a szalvétát egy alapos ajak vagy bajusztisztogatásra, de a fentiekben kifejtett elméletem szerint, a szalvéta nem arra való, hogy minden harmadik falat után megtöröljük vele a szánkat és az ujjainkat. Tehát úgy kell enni, hogy az ételt lehetőleg az evőeszközökkel érintsük, és azt úgy vigyük a szánkhoz, hogy a fél arcunk ne legyen zsíros utána. Láttam már olyan vendéget, aki egy háromfogásos ebéd elfogyasztása után egy egész halom gombóccá összegyűrt szalvétát s papírzsebkendőhegyet termelt.

Étkezés közben a szalvétát nem illik morzsolgatni, széttépni és a darabokból apró golyókat gyúrni. Még kevésbé illik orrot fújni bele, mint ahogyan sokan teszik. Kéztörlőnek, pontosabban ujjtörlőnek – hiszen nem az egész kezünkkel, hanem csak három ujjunkkal eszünk illetve fogjuk meg a csirkecomb végét – is használhatjuk abban az esetben, ha egy bizonyos specialitás megköveteli, hogy kézzel együk. Az étkezés befejeztével a használt szalvétát hajtsuk össze (a zsíros vagy rúzsos felével befele), s tegyük a tányér mellé. Gombóccá gyűrni a használt szalvétát, majd a tányérba dobni nemcsak hogy nem illik, hanem egyenesen gusztustalan is.

A fogpiszkáló használata

A fogpiszkálóról megoszlanak a vélemények, egyes szakírók megengedettnek tartják a használatát, de csak akkor, ha elfordulunk és eltakarjuk a szánkat a művelet közben. Mások a nyilvános fogpiszkálást helyeslik, s végül olyanok is akadnak, akik mélységesen elítélik a fogpiszkálkodást és inkább javasolják a fogkefét.

Én az első változatot tartom követendőnek. Igenis fogpiszkálót lehet és kell is használni, mert azért találták ki, és azért tették az asztalra. Ahogy a jó modor és az udvariasság megköveteli, bizony illik elfordulni és eltakarni a szánkat, elvégre a fogpiszkálás magánügy, és senki sem kíváncsi arra, hogy honnan, mit piszkálunk ki. Mivelhogy a fogpiszkálót kizárólag a fogköz tisztítására találták ki, nem illik vele körmöt vagy fület piszkálni. Láttam már olyant is, hogy az egyik vendég, miután kipiszkált a foga közül egy húsfoszlányt, ahelyett, hogy a használt fogpiszkálót a hamutartóba dobta volna, vagy egy darab szalvétába csomagolta volna, előbb figyelmesen megnézte a „leletet”, majd jóízűen ismét megette. Ezt se tegyük.

Kisvendéglőkben előfordul, hogy elfelejtik feltenni a fogpiszkálót vagy már kifogyott. Ebben az esetben inkább kérjünk, mintsem bicskával elkezdjünk gyufaszálakból fogpiszkálókat fabrikálni.

Vannak előrelátó emberek, akik állandóan hordanak maguknál fogpiszkálókat, főleg olyanok, akik már megunták állandóan fogpiszkálót kérni vagy protézisük van.

Japánban nagyon elegáns és szépen kivitelezett fogpiszkálók vannak. Ezeknek az egyik vége (amelyiket tartjuk) be van vésve és letörhető. A letört rész így egy kis állvány lesz, amelyen még egy vájat is van. Erre kell tenni használat után a fogpiszkálót a következő igénybevételig.

Az állványra helyezhető fogpiszkáló nagyon elmés találmány, miniben hasonlít a hashioki-ra (pálcikatartó állvány) és a hashi-ra (evőpálcika), és sokkal szebb és esztétikusabb látványt nyújt, mint egy félig elérágott, az abroszra vagy tányérba dobott hagyományos fogpiszkáló.

A fogpiszkáló azon kívül, hogy igen apró és hasznos szerszám, rendkívül alkalmas arra, hogy gusztustalan dolgokat műveljünk vele és elvegyük mások étvágyát. Ezért a fogpiszkálót csak addig használjuk, amíg okvetlenül szükséges, és ne tartsuk a szánkban vagy ne beszélgessünk fogpiszkálóval a szánkban. Kerüljük a vele való játszadozást vagy apróra való széttördelését is.

Abban az esetben, ha a fogpiszkáló papírtokban volt, a legelegánsabban úgy járunk el, hogy óvatosan levesszük a papírtokot, majd a fogpiszkálót használat után bújtassuk vissza a papírba és úgy tegyük a hamutartóba.

Beszélgetés az asztalnál

Egy mondás szerint magyar ember evés közben nem beszél vagy legalábbis tele szájjal nem beszél, pedig a mondás fordítva lenne találóbb, miszerint magyar ember beszéd közben nem eszik. Azonban az étkezés nem kolostor, ahol hallgatási fogadalmat kell tenni, se nem mormon vallási ceremónia, az imával kezdődő szertartás, ahol tilos beszélgetéssel megtörni a csendet vagy az étkezés zaját.

Akárki akármit mond is, igenis illik az asztalnál étkezés közben beszélgetni. Már az ókorban is az ebéd vagy a vacsora alatt szívesen beszélgettek, hallgattak érdekes kalandokat és útibeszámolókat vagy egyszerűen haditanácsot tartottak. Napjainkban az asztal mellett étkezés közben köttetnek a nagy barátságok és folynak az üzleti megbeszélések. A koccintás is azért alakult ki, mert egy kupa bor felhajtásával tartottak szünetet két fogás között vagy tettek pontot egy beszélgetés, egy történet vagy egy köszöntő végére, ha valakinek a szerencséjére vagy egészségére, valamilyen vállalkozás sikerére ürítették a poharat.

Tehát beszélgessünk, társalogjunk, de lehetőleg akkor, ha nincs falat a szánkban, mert nem illik tele szájjal magyarázni és a szánkból kifröccsenő étellel mindent összemaszatolni. Kerüljük a hangos beszédet és a kiabálást. Senki sem kíváncsi a mondanivalónkra, és egy hangos szerelmi vallomással vagy egy kiadós veszekedéssel egyformán zavarhatjuk a pincéreket és a szomszéd asztalnál ülőket.

Ne pletykálkodjunk, és ne beszéljünk másokról, mert sosem tudni, hogy ki ül mellettünk. Mellesleg nekünk sem esne jól, ha valaki a szomszéd asztalnál a családunkat vagy a legjobb barátunkat kritizálná.

A trágársággal és a gengszternyelvvel fölösleges előhuzakodni egy étteremben. Ettől nem leszünk sem szebbek, sem jobbak, sem okosabbak, sem gazdagabbak és biztosak lehetünk benne, hogy senki sem fogja értékelni fáradozásainkat. A művelt embert az különbözteti meg a műveletlentől, hogy érzéseit, gondolatait művelt módon is ki tudja fejezni a világ előtt. Trágár szavak, káromkodások és a szleng használatával feltűnni, érdekesnek tűnni nagy primitívségre vall.

Telefonálás

Vannak vendégek, akik mihelyt megérkeztek az étterembe, első dolguk kipakolni az asztalra a pénztárcájukat, autókulcsukat és a telefonjukat. Így akarják a környezetük tudomására hozni anyagi és társadalmi helyzetüket. Mások meg minden 5 percben telefonálnak: vagy őket hívják, vagy ők hívnak másokat, hogy nagy hangon, magas lóról beszélve éreztessék a személyzettel és a szomszéd vendégekkel, hogy milyen nagy és mennyire elfoglalt üzletemberek ők. Aki még étkezés közben sem tud meglenni telefonálás nélkül, az ne menjen étterembe, az inkább egyen a sarki hot dogosnál, mert lehet, hogy az étteremben az emberek többsége nyugalomra és csendre vágyik, és legalább az ebéd elfogyasztása közben szeretnének mentesülni a külvilág minden zajától.

Egy állandóan csiripelő mobiltelefon vagy egy nagyszájú, arisztokratát, nagykereskedőt játszó bunkó újgazdag idegesítő és zavaró lehet, főleg evés közben. Ezért, ha csak tehetjük, kapcsoljuk ki a telefonunkat az étteremben. Amennyiben ez nem lehetséges, vegyük le a hangerejét és ha hívást kapunk vagy mi szeretnénk felhívni valakit, kérjünk elnézést az asztaltársaságtól, és menjünk ki az előtérbe. A szomszéd asztalnál ülők egészen biztosan hálásak lesznek a figyelmességért.